Firc (fircyca) wrote in fanfic_hu,
Firc
fircyca
fanfic_hu

  • Mood:
  • Music:

Sokat(najó, 2 napot) gondolkodtam , hogy betegyem-e ezt az irományt, amit egy elborult pillanat hozott ki belőlem... Végülis arra jutottam, hogy ha már eccer megszületett, akkor miért ne.... Nem lett jó, tudom.....:P

Cím: Kései vallomás

Írta: Fircorwen

Szereplők: Locke/Boone (Lost)

Figyelmeztetés: NC-17! nekrofília!!!

Megjegyzés:  nem vagyok biológus, nem vagyok tisztában a bomlási folyamatokkal, szóval valószínűleg nem hiteles a leírás, bocs… Jah, és fél óra alatt követtem el…

 

Locke eldobta az ásót, és rámeredt a kék zsákba csomagolt testre. Igaz, a sötétben nem túl sokat látott belőle, de a temetésről emlékezett rá, hogy kék.

 - Ilyen régen történt volna? – kérdezte, majd végighúzta a kezét a zsákon, amely alig hallhatóan zizegni kezdett. Locke még pár percig csak térdelt ott a gödörben, majd megfogta a testet, és felemelte. Meglepődött rajta, hogy milyen könnyű és puha.

Kilépett a gödörből, majd finoman letette a földre, mellétérdelt és elővette a kését.

 - Óh, Boone… - súgta, miközben felvágta a zsákot. – Annyira sajnálom…

A kiszabaduló szagtól minden normális ember azonnal összeesett volna, de Locke-ot ez sem érdekelte. Kicsomagolta a testet, és könnyes szemmel bámulni kezdte. Boone már alig hasonlított élő önmagára. A bőre zöld volt, az egyik szeme már hiányzott, a teste felpuffadt és itt-ott már baljós kinézetű folyadék szivárgott belőle. De John Locke ezzel nem törődött. Lassan végigsimított a hulla mellkasát.

 - Boone… - suttogta könnyes szemmel, majd egy csókot nyomott a felpuhult homlokára. Aztán már nem tudta visszatartani a könnyeit.

 - Szerettelek, Bonne… - szipogta, aztán lesöpörte a kukacokat a halott arcáról, és szájoncsókolta.

 - El akartam mondani, mit érzek… - túrt bele a hajába, és egy csomó a markában maradt. – De nem volt rá időm…

 - Akartalak, Boone… - fogta meg a puffadt kezet. – És akarlak még most is…

Gyengéden hasrafordított a hullát, amiből a mozgás hatására gázok törtek elő. Boone hátán nyüzsögtek a kukacok, de Locke nem törődött ezzel. Egy-két laza mozdulattal lesöpörte őket.

 - Olyan szép vagy, Boone… - motyogta, majd lehúzta a sliccét.

Aztán megfogta a hullát, és igyekezett olyan helyzetben hozni, hogy könnyen hozzáférje hátulról.

 - Tudod, hogy milyen régóta szerettem volna már ezt? – suttogta, miközben belenyomta a farkát.

 - Annyira sajnálom, hogy te ezt nem érezheted… Sajnálom, hogy felküldtelek abba a kisgépbe… - lassan tolta be és húzta ki a nem túl nagy hímtagot, nem akarta, hogy Boone teste megsérüljön.

 - De a te hibád is volt, drága fiam… - nyögte egyre nagyobb beleéléssel. – Én mondta, hogy gyere ki abból az átkozott repülőből…

Locke ekkor már annyira belelendült, hogy túl nagy erővel szorította meg Bonne combját, amiből kiszakadt egy darab. De az öreget ez most nem érdekelte…

 - Viszont neked köszönhetem… ahhh… hogy láttam… - lihegte még mindig a hullát löködve. – Ez kellett ahhoz, hogy végre kinyíljon… Belenézhettem… ahhh…

Locke megrándult, miközben beleélvezett a holttestbe. Gyorsan kihúzta a farkát, majd a hátára fordította Boone-t.

 - Köszönöm fiam! – csókolta meg újra. – Köszönök mindent… Szeretlek. – újabb csók. – Nyugodj békében! És tudd, hogy a munkánk nem volt haszontalan. Jól tettük, hogy kiástuk…

Néhány pillanatig még nézte a halott arcot, majd visszacsomagolta a testet a zsákba, felemelte, és visszarakta a sírba.

 - Jó éjszakát, Bonne… - súgta, majd fogta az ásót, és elkezdte visszatemetni.

 

Vége

  • Post a new comment

    Error

    default userpic
  • 8 comments